2014. dec 09.

Filmajánló: Téli mese

írta: FMK
Filmajánló: Téli mese

teli_mese_poszter.jpg

Rendező: Akiva Goldsman

Szereplők: Colin Farrell, Jessica Brown Findlay, Jennifer Connelly, Will Smith, Russell Crowe , Kevin Durand 

Mark Helprin 1983-ban megjelent Téli mese című regényének filmadaptációja. Ebben a különös világban - amelyben a film játszódik - minden megtörténhet. A történet a XX. század eleji New Yorkban kezdőik, de ebben a koncepcióban New York nem az a város, amit ismerünk. Lakói másképp öltöznek, másképp viselkednek, más szabályok szerint élnek - és mindig készen állnak a csodára.

Peter (Colin Farrell) bevándorlók gyermekeként érkezett ide, de mivel nem engedélyezett az országba lépése, egy csöpp hajón ért partot.

Az évek során szakképzett betörő lett, majd miután összekülönbözött a bandavezérrel, örök szökevény. Egyik nap épp a tüdőbeteg Beverly fényűző családi kúriáját készül kirabolni, de természetesen beleszeret a lányba, úgyhogy nem kell sok idő ahhoz, hogy romantikus zene kíséretében teázzanak, lovagoljanak és táncoljanak a holdfényben fürdő havas tájakon.

Sajnos a történet azonban nem ilyen boldog véget ér, a lány halálos beteg. Egy másik betörés után a sorstól egy különleges lehetőséget kap, mégpedig újraértelmezheti bűnözői életét egy csodán keresztül. Egy, a tél havában megjelenő, fehér ló segítségével, ami térben és időben viszi át, hogy felfedezze az élet tisztább oldalát. Őt és fehér lovát titokzatos felhő nyeli el. Amikor évtizedekkel később újra előbukkan, már minden egészen más, mint addig volt, és ő nem emlékszik semmire. És ez még csak a csodás kalandok kezdete.

A Téli mese szövevényes története átível az egész huszadik századon, továbbá a film készítői elég ügyesen csempészték bele az urbánus fantasy elemeket egy teljesen átlagos szerelmes filmbe. 

Szólj hozzá

Filmajánló Téli mese Ajánlók