Filmajánló: A boldogság nyomában
Rendezte: Gabriele Muccino
Főszereplők: Will Smith, Jaden Smith, Thandie Newton
Will Smith színészként az elmúlt években számos maradandó alakítást nyújtott, mind közül kiemelkedőnek tartjuk azonban a 2006-ban készült „A boldogság nyomában”-t, ahol fantasztikus színészi teljesítményéből a film – egyébként valóságon alapuló – történeti íve úgy hozza ki a maximumot, ahogy egy könnyű fehér chardonnay erősíti fel egy balatoni fogas filé egyedülálló, kulináris ízélményét.
A történet a korai 80-as évek Amerikájában játszódik, és egy teljesen átlagos élethelyzetből indul ki: a középkorú Chris Gardner (Will Smith) orvosi eszközöket árul kórházaknak, hogy eltartsa a feleségét és fiát. Mindenegyes eladott csontsűrűségmérő egy újabb hónapot jelent a fennmaradásért folytatott ádáz küzdelemben, mígnem a fokozódó problémák, és a pattanásig feszült helyzetből fakadó stressz miatt Chris rá nem jön, hogy egész eddigi élete félresiklott. Ekkor dönt úgy, hogy belevág álmai megvalósításába, és brókernek áll.
A számos akadály, fordulat és az ezekből fakadó emberarcú dráma emeli a filmet messze az átlag fölé és egyúttal teszi mindannyiunk számára világossá az üzenetét: a kudarc sohasem végleges, csupán átmeneti, és csak az számít, hogy képes vagy-e sokadszorra is felállni a padlóról azért, hogy elérd az álmaid, és megtaláld önmagad útját.
A boldogság nyomában helyenként abszurd humorral megtűzdelt, a 80-as évek hangulatát remekül visszaadó, kimondottan erős dráma, amit már csak erkölcsi mondanivalója miatt is érdemes újra és újra a lejátszóba tenni, és akkor még nem is beszéltünk a számunkra különösen kedves Rubik kocka vendégjátékáról. Csak ajánlani tudjuk, bárhol, bármikor!
Pursuit of Happyness
Flavon értékelés: 10/10
IMDB: 7,8;
Rottentomatoes: 87%, (közönség)
Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=z95wF2Cdye4