Flavon Számtan-október
Talán sokan emlékeznek még közületek az általános iskolák matek óráin gyakorta előkerülő játékos szöveges feladatokra. Egyúttal a dicső pillanatokra is, amikor még fiatal diákként nemcsak a gyerekfejjel oly nehéznek tűnő olvasási feladattal, de a sorok között lapuló matematikai feladvánnyal is sikerült megbirkózni.
A nosztalgia kedvéért szeretnénk Mi is felidézni ezeket a perceket – Flavonosan.
Minden hónapban egy jutalékkal / vásárlási kedvezménnyel kapcsolatos játékot hirdetünk, amelynek a megfejtéseit a flavonline@flavongroup.com-ra várjuk „Flavon Számtan” jelige alatt. A feladványt helyesen megfejtő beküldők jutalma nem marad el. A következő FlavOnline számban pedig lerántjuk a leplet a megfejtésről is.
Jó szórakozást!
Lelkes Levente, felbuzdulva a szeptember 10-én kiszámlázott 114.400 forinton és 50,8 eurón, újabb klubtagok toborzásába kezd. Forgalomjelentésében ugyanakkor azt is látja, hogy nemcsak ő, de csapata is aktívan tevékenykedik. Első 3 szintjén 22 ember veszi meg forintban az aktivitás kartonját, közülük 10-en már nem számítanak gyorsindulónak. A 22 emberből hárman személyes vásárlás keretén belül aktivitás kartonjuk fölött még egy kartont vásárolnak (mindannyian gyorsindulók).
Levente a hónap közepén értesül az új Flavon VIP program lehetőségéről, és látva az alatta gyűlő aktív csapatot, úgy dönt, hogy példát mutatva csapatának, részt vesz benne. Ennek keretében hat karton Flavon terméket vásárol, melynek egy részét az üzletépítéshez használja, másik része pedig a családja személyes fogyasztását fedezi.
Mekkora mértékű forint jutalékra lesz jogosult októberben Levente, ha a fentiek mellett 4-5. szintjére további 15 ember csatlakozott szeptemberben, és mindannyian egy karton terméket vásároltak? Csapatának szeptemberi teljesítménye alapján jogosult lesz-e Levente ajándékkartonra? Kvalifikál-e valamelyik vezetői rangra?
Múlt heti feladványunk helyes megfejtése 114.400 Ft és 50,8 € volt. Az értékes Flavon ajándékcsomagot Zana Sándorné nyerte, ezúton is gratulálunk Neki! A megfejtés levezetve:
Levente Bruttó 85.800 forintot kap 13 gyorsindulójának aktivitáskartonjának 20%-a után.
Levente Bruttó 13.200 forintot kap saját személyes vásárlásából (20%).
Előző hónapról bruttó 15.400 forintja és 50,8€-ja maradt ( = 74.800Ft + 50,8€ - 59.400Ft (maximális vásárlási kedvezmény).
Bruttó kiszámlázható jutalék összesen: 114.400 Ft. és 50,8€.