Szia, Veres Mariann vagyok, miben segíthetek?
A középiskola után először a Debreceni Egyetem Agrártudományi Kar - Általános Agrármérnök szakára jelentkeztem, de hamar kiderült, hogy ez nem az én világom, így hát átjelentkeztem a Nyíregyházi Főiskolára, ahol közgazdaságtant tanultam. Ez a pálya már sokkal inkább nekem való volt. Az egyetemi évek után, 2006-ban kerültem a Flavonhoz, és elsődleges célom az volt, hogy a családomat tudjam támogatni. Ekkor még a debreceni iroda a Vákáncsos utcán volt, otthonos környezetben. Az első interjút követően, amikor még csak Hannival találkoztam, még egy fordulóra behívtak, ekkor ismertem meg Lacit. Mindkét beszélgetés nagyon jó hangulatban telt, és az első perctől kezdve jól éreztem magamat a társaságukban, számomra egyértelmű volt, hogy boldogan dolgoznék velük, szerencsére ezt ők is így gondolták, és felvettek.
Van egy vicces történet még az első hetekből, amire a mai mosolyogva gondolok vissza, ez pedig Laci híres autóvezetési-tesztútja, amit minden új dolgozóval megcsináltat. Beültünk a kis Clióba és mondta, hogy vezessek egy kört, de figyelmeztet, hogy a kocsinak van valami baja, valószínűleg leszakadt a kipufogó vagy alulról valamilyen lemez, mert hangos búgó hangja van, holnap megy a szervizbe. Én ezt tudomásul vettem, beültünk tehát az autóba és elindultunk, de kb. 1 km után azt mondtam Lacinak, hogy szerintem más lesz itt a gond, mert más jeleit is észleltem a búgásnak. Én úgy gondoltam, hogy a hátsó kerékcsapágy a hibás, mire Laci csak kinevetett. Aztán két nap múlva megérkezett a szervizből az autó és a probléma tényleg az volt, amire én gondoltam. Azóta Laci, úgy gondolom, nyugodt szívvel bízza rám a céges autókat, és már többször kérte nézzem meg őket, ha felmerült, hogy lehet valami bajuk.
Beosztásomat tekintve telephelyi irodavezető vagyok a budapesti irodában, de alapjában véve mindent csinálok, a klasszikus irodai munkától, a rendezvényszervezésen át, beszerzésig tényleg mindent. Ezt szeretem a leginkább benne, hogy sosem unatkozom. Én vagyok az az ember, akivel bárhol lehet találkozni: rendezvényen, irodában, Balatonvilágoson, Debrecenben, Vámospércsen. Van egy kedves klubtagunk, aki csak azt szokta mondani, én vagyok „a Hölgy, akit klónoztak”. És tényleg!
Hogy miért szeretek itt dolgozni? Egyszerű! Leginkább azért, mert kedvelem a tulajdonosokat és úgy gondolom, jól kijövök a kollegáimmal is. Ez nagyon fontos számomra, hogy jól érezzem magamat ott, ahol vagyok, másképp nem is lehetne csinálni, és persze az is nagyon fontos számomra, hogy egy olyan cégnek dolgozhatok, amelyikhez bátran adom a nevemet, hiszen a Flavon Group Kft. egy megbízható és tisztességes cég.
A flavonos rendezvények, leginkább az 1-5 km előre be nem tervezett futásról szólnak. Olyankor nagyon kell pörögni, hogy minden jól menjen, és minden vendég a lehető legjobban érezze magát. Kifejezetten szeretem a saját pesti rendezésű előadásainkat, ott még nagyobb a felelősség, mert kicsit magamnak tudhatom be, ha jól vagy éppen rosszul sikerülnek. Aztán persze ott vannak a nagyobb rendezésű programok is, ahol mindig nagyon sok izgalom van.
Magamról néhány mondat: maximalista vagyok és néha türelmetlen, de igyekszem ezeket kordában tartani. Nagyon imádom a pörgést, nem tudok soha egy helyben ülni, éppen ezért szabadidőmben szeretek igazi pihentető dolgokat csinálni, filmet nézni és a lehető legtöbbet olvasni. Őrült film- és mozirajongó vagyok, kevés olyan film van, amit még nem láttam!