Salamon Ferenc - Rubin Elnökségi Vezető
2004 októberében új időszámítás kezdődött az életemben, amikor megismerkedtem a GÉSZ Kft-vel.
Hogy mi is változott az óta? A családunk hűtőjében ott van egy-két kis üveg, és biztosak vagyunk abban, hogy minden szerettünk egészségéért tudunk „tenni” nap mint nap. A serdülő, de útmutatásunkat nem mindig elfogadó gyerekeinkért és idősödő, távolabb élő szüleinkért is.
A másik dolog, ami ebben a kis üvegben van, az anyagi biztonság. Amikor egy váratlan esemény (elromlik a gázbojler, összetörik az autó) nem a családi kassza lenullázásával vagy hitelfelvétellel orvosolható, hanem abból a jövedelemből, amit az üvegben rejlő egészség és siker lehetőségének ajánlásával keresek meg.
Ugye milyen egyszerű? Igen, ez a mi munkánk. Egyszerű, amit minél többször megteszünk, annál inkább belátjuk, hogy profin érdemes végezni. Hiszen amikor egy kedves ismerősünk elfogadja az ajánlatunkat, felelősek leszünk érte. Rajtunk múlik, hogy megkapja-e mindazt az információt, ami ahhoz szükséges, hogy megteremtse az alapját egy sikeres üzletépítésnek. Felelünk tehát az ismerősünk felé, aki a munkatársunk, és felelünk a cégünk felé is, amely a háttérben profi módon biztosítja a feltételeket.
A multi level marketing nem volt idegen számomra, már építettem korábban is hálózatot több-kevesebb sikerrel, és jó alap volt a biztosítás területén megszerzett direktértékesítési tapasztalatom is. De hol a termék, hol a marketing nem stimmelt. Amikor 2004-ben egy októberi vasárnap délutánon részt vettem egy bemutatón, rögtön tudtam, hogy ez az a lehetőség, amire vártam! Magyar termék, és micsoda marketing! És ott voltak személyesen a cégtulajdonosok: Gaál Laci a céltudatos üzletember, Hanni, akinek csillogó szeme, kisugárzása, elbűvölő személyisége magával ragad (na jó, engem egy kicsit jobban, hiszen mindketten zenészek vagyunk). Ott találkoztam egy komoly fiatalemberrel is, Dr. Csőre Gyulával, aki bevezetett a flavonoidok világába, és még manapság is elkápráztatja színes előadásaival rendezvényeink résztvevőit.
Büszke vagyok arra, hogy azok közé a munkatársak közé tartozom, akik a fogyasztói klub indulásától folyamatos lelkesedéssel, elhivatottsággal dolgozunk azért, hogy termékeink egyre több család számára biztosítsák az egészséget és sikert.
A kvalifikáció nem ment gyorsan, a Milliomos - mai nevén Team Leader - szint eléréséhez fél év kitartó munka kellett, és az, hogy megtaláltam az első kulcsembert, aki legalább annyira akarta az üzletet, mint én. Az Elit szint elérésekor, 2006 februárjában már munkatársam volt régi jó barátom, Németh Zsolt, akivel a hosszú hónapokon keresztül rendszeresen végzett munka meghozta gyümölcsét: Zsolti Elit lett, én pedig még egy dinamikusan fejlődő vonalat – Szabó Zsolt és csapata – indítva 2007 januárban Gyémánt Elit lettem.
Ezek alapján működik vajon a recept? Egy sikeres vonal indításával egy szinttel feljebb lehet lépni? Akkor nosza, van még egy nagyon jó barátom, akivel építettem már hálózatot, csak akkor ő volt a szponzorom: Budai László alias Alex! Kemény dió, már 2005-től Flavon max Klubtag. Két évig nem dolgozott, de miután meghozta a döntést (2007 nyarán), vele aztán igazán jól ment a munka, 7 hónap alatt elit lett! Én meg…? Nem, nem kvalifikáltam az Elnöki szintre, ez azért nem olyan egyszerű!
De ott lehettem Florida után Mexikóban, majd Grand Canarián is a gyémánt elit nyaraláson, és bizony ez is teljesítmény: megtartani a szintet, és hozni a szükséges gyorsinduló pontokat.
Az elnökségi szint eléréséhez még kellett egy kis csapatmunka: biztosítani a hálózat folyamatos növekedését, segíteni a munkatársakat a következő vezetői szint elérésében. Bebizonyosodott, hogy nem elérhetetlen az a 2500 pont 6 szinten. Az elnökké avatásom nekem életre szóló, de azt hiszen, az összes jelen lévőnek felejthetetlen élményt adott. És nem ülhettem bele kényelmesen abba a székbe, mert ez a kvalifikáció hihetetlen lendületet adott a csapatnak! Soha nem tapasztalt ütemben születtek az elitek, gyémántok! A 2010-es és 2011-es földközi-tengeri hajóutakon 24 munkatársammal együtt vehettem részt!
Persze mindent lehet fokozni, azóta már abban a bizonyos székben van egy ékkövem: Németh Zsolt elnökségi klubtag, az én Ricardo barátom, akinek megvehettem Palermót!
És ez a szék csak akkor stabil, ha ott vannak mögötte azok a vezetők, elitek és gyémántok, akikkel öröm együtt dolgozni, és boldog vagyok, hogy részese lehetek a sikereiknek. Köszönöm a munkátokat Tamás, Kriszti és Csabi, Mariann és Lajos, András és Zoli, Zsolti, István és Krisztián, Andi, Nati és Zsolt, Ági és Laci, Zsuzsa és Zoli, Ibolya. Köszönöm azt is, hogy együtt dolgozhatok a jövő vezetőivel! És külön köszönet a legszuperebb felső vonalnak, Dr. Csőre Gyulának, „kvázi” a szponzoromnak, és Jung Krisztának, a tanítómnak, akiknek útmutatásaira, tanácsaira, és megtisztelő barátságára továbbra is számítok.
A Gaál családnak pedig a köszönet abszolút kategóriája jár: mert lehetővé vált a családunk számára, hogy nem csak a kapott luxushétvégéket élvezhetjük, hanem saját magunk is wellness szállodát választhatunk. Hogy az álomnyaralás nem csak Florida és Mexikó, hanem lehet egy hajóút is a gyerekekkel, hogy folyamatosan szépíthetjük a házunkat, hogy olyan autóban ülhetünk, amiről néhány éve csak álmodoztunk, hogy nagy álmunk a gerendaház előtt egy belvárosi irodát vettünk, ahol dolgozhatunk… és azért, mert példa vagytok: egy család, ahol minden családtag együtt dolgozik!
„Mindenki a hegy csúcsán szeretne élni, nem is sejtvén,
hogy a valódi boldogság éppen abban rejlik, ahogy oda feljutunk!”