2014. okt 01.

Sziasztok, Attila vagyok, informatikus!

írta: FMK
Sziasztok, Attila vagyok, informatikus!

attila.jpg

Az általános iskola befejezése után sokat töprengtem, hogy hova is menjek, mivel érdeklődést mutattam a művészet, a mérnöki dolgok és az informatika iránt is. A végén a Péchy Mihály Műszaki Középiskolában kötöttem ki, és fejeztem be, mint magasépítész technikus. Középiskola után nem nagyon találtam a helyemet, így dolgozni kezdtem, és közben rádöbbentem, hogy az informatika iránti vágyam 8 éves korom óta nem enyhült. Így elhatároztam, hogy ha már ennyit tudást összeszedtem, csiszolom még a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. Fel is vettek, mint Programtervező Informatikus. A mai napig fejlesztem magamat, hisz talán az informatikai ág az, ami a leggyorsabban fejlődik.

2014. január 27-én kezdtem el a munkámat. Egy internetes hirdetés alapján kerültem ide. Az egész interjú villámgyorsnak tűnt. Nem voltak kertelések mellébeszélések. Elmondtam mihez értek, hol dolgoztam, Ők elmondták ki kell nekik és kész. Nagyon tetszett, mert nem voltak zavaró keresztkérdések vagy egyéb olyan dolgok, amitől kellemetlen lehetne az interjú. A végén pedig pár mondat erejéig volt alkalmam beszélni a tulajdonos Gaál Lászlóval is, melynek külön örültem, hisz nem ismeretlenül vett fel a sokadik munkatárson keresztül, mint ahogy néhány nagy multi is szokta.

A cégnél a hivatalos beosztásom: informatikus, ezen belül pedig programozó és rendszergazda. Főbb feladataim közé tartoznak a cég informatikai infrastruktúrájának a fenntartása, felügyelete, fejlesztése, hibaelhárítása. Mellette programozás/web programozás és ezeken kívül segíteni a munkatársak munkáját informatikai téren.

Azért szeretek itt dolgozni, mert azt csinálhatom, amit szeretek, amihez értek. Számomra egy az egyik legfontosabb dolog. Az ergonomikus munkakörnyezetben a munkámat is hatásosabban, és a lehető legmagasabb szinten tudom végezni.

A céges rendezvény számomra az egyik legérdekesebb része a munkámnak. Néha elmosódik a határ a munka és a szórakozás között. Eleve az út már egyfajta kaland, ahol a munkatársaimmal az idő alatt kovácsolódunk. Mellette azért megvan a munka része is. A technikai része főként az informatikai rész az én hatásköröm alatt van, én felelek annak zavartalan működéséért a rendezvény teljes időtartama alatt. Érdekes dolog számomra ennyi embert látni, akik mind érdeklődők, és/vagy lelkesek, de mindenképp mosolygósak és kedvesek.

Szabadidőmben szeretek sétálni, túrázni, hegyet mászni lehetőleg a párommal. De ha erre nincs lehetőség, akkor kerékpározni, futni. De ha az idő nem oly kegyes, akkor a másik nagy hobbimnak hódolok, ami a munkám is egyben, a programozás. Örömmel tölt el az alkotás, látni azt, hogy a semmiből létrehoztam valamit, ami működik. Egyik nagy célom egy (vagy több) játék elkészítése. Ha viszont nem jön az ihlet, akkor már csak a humor és a filmek nyújtanak kikapcsolódást számomra.

Mottóm a játékkészítés egyik atyjától származik, kinek neve olyan korszakalkotó remekművek motorjait fémjelzik, mint Commander Keen, a Wolfeinstein és a DOOM. Ő nem más, mint John Carmack! "Az információ korában nincsenek határok. Határokat csak magunk szabhatunk. Ha valami nagyot akarsz készíteni, nem dollármilliókra, csak megfelelő mennyiségű pizzára, diétás kólára, egy olcsó PC-re és mindenekelőtt elég eltökéltségre van szükséged."

Szólj hozzá

Csapat Szilágyi Attila